Új blog

Hello mindenki!

Újabb történettel álltam elő, amit végre hónapok után a nagy közönséggel is megosztok! Ma este kerül fel az első rész, remélem látok majd pár ismerős arcot is! Kérlek nézzetek be és hagyjatok nyomot magatok után!

Új blog

Hello mindenki!
Mint említettem jelentkezem majd, ha megnyitottam az új blogomat és ennek most jött el az ideje. A mai nap folyamán felkerül majd a prológus és heti rendszerességgel fognak érkezni a részek. Remélem majd elnyeri tetszéseteket és elmondjátok az őszinte véleményeteket!




Sokan mondtátok, hogy nem értitek miért nem bocsájtott meg Jackson Zoey-nak. Erre azt az egyszerű választ tudom adni, hogy nem tudta magának megbocsájtani azt, hogy mikor húgának segítségre volt szüksége nem tőle kért, hanem inkább elmenekült ezzel csalódást és fájdalmat okozva mindenkinek. Ha ez nem lenne elég ok még azt is hozzá teszem, hogy magát okolja azért is Jackson, hogy nem tudta megakadályozni orvos létére azt, hogy Zoey-nak végig kelljen mennie a betegségével járó kellemetlenségeken. Szóval ennyi lenne róluk. Remélem az új történetem is tetszeni fog! :)

Epilógus

Drága olvasóim!
Eljött a búcsú ideje. Szomorú vagyok, hogy vége a blognak, de nem szerettem volna tovább húzni a történetemet. Inkább bele vágnék egy újba aminek a stílusa teljesen más lesz. Ha megnyitom majd megosztom itt a linkjét és remélem majd ott is találkozok ismerős arcokkal. Szóval nem húzom tovább a dolgot. Szeretném megköszönni mindenkinek aki valaha rákattintott a blogomra és belenézett a történetembe vagy rendszeresen olvastátok és kitartóan kommenteltetek, támogattatok. Nélkületek biztos, hogy nem fejezem be e történtet. Köszönöm! Nem tudom, hogy fogom hálálni, de rettentően hálás vagyok értetek. Remélem ezzel a befejezéssel nem okozok nektek csalódást! Jó olvasást!
Alexis




One Direction - Don't Forget Where You Belong
A búcsú a legnehezebb és legrosszabb jelenség amely a világon van. Az emberekből olyan érzelmeket vált ki amiket előtte sosem éreztek. A szív gyorsabban zakatol, a vér mérhetetlenül száguld az erekben, az érzelmek s vágyak a tetőfokra hágnak. Az ember nem gondolná, hogy egy egyszerű szószerkezet - mint ég veled - így megtudja változtatni a helyzetet. Ha eljutunk arra a szinte, hogy elbúcsúzzunk tudnunk kell, hogy jól átgondoltuk a helyzetet és biztosak vagyunk-e a döntésünkben. Mert, ha van egyetlen egy apró indok amely felveti az a kérdést, hogy mi lett volna, ha ... gondoljuk újra. Kérjük ki a hozzánk közelállók véleményét. És adjunk még egy esélyt. Mert, ha nem tesszük meg, örökké bánni fogjuk. Azonban, ha ezután is elutasítást és negatív visszajelzéseket kapunk biztosak lehetünk abban, hogy elérkezett a búcsú ideje, hogy végleg elengedjünk. Hidd el tudom miről beszélek. Sokszor átestem ezen a menetem és még mindig nem tudom, hogyan lehet könnyebben megtenni, túl élni. Nehéz. Alkalomról alkalomra az lesz és minél több személyt kell elveszteni annál jobban érezem azt, hogy millió darabra hullok. Pedig miattuk törtem össze. Ők voltak azok akik a szakadék felé toltak és löktek le. Azonban mikor nem voltak biztosak a győzelmükben, lemásztak és még belém rúgtak párszor, hogy meggyőződjenek abban, hogy padlóra kerültem-e véglegesen. Ha saját bátyám képes volt megtenni velem, miért lepődtem meg azon, hogy Nicole is megtette? Miért esik rosszul még mindig mikor volt barátnőm már átvert egyszer? Miért veszem egyáltalán emberszámba azok után amit velem tett? Inkább törődnék azokkal akik körülöttem vannak és szeretnek. De nem tudok felhőtlenül boldog lenni, mikor kettejük közül az egyik még mindig része az életemnek. Hisz Jackson a bátyám. Nem tudom eltüntetni. Őszintén megvallva nem is akarom. Nem tudok lemondani róla. Bármennyire fáj amit velem tett, szerettem. Szeretem és szükségem van rá, még ha ő ezt nem is tudja. De nem fogok könyörögni neki. Meg volt az esélye arra, hogy megbocsájtson. Ha több év nem volt elég rá, másodpercek sem fogják megváltoztatni döntését. Így elengedem. Fáj, de nem tudok ez ellen tenni. Néha el kell távolodnunk azoktól akiket szeretnünk. Talán a hiány amit érezni fog, ha elveszít felébreszti és tudni fogja, hogy bocsájtson meg, hogyan lépjen túl az őt ért sérelmeken. Azonban arra többet ne várjon, hogy könyörögjek. Elégszer aláztam meg magam és ha már a saját anyja is azt mondja nekem, hogy hagyjam rá - megteszem. Szüleim is belefáradtak abba, hogy megpróbáljanak kibékíteni minket. Macy is hiába beszélt hozzá kedvesen vagy üvöltött vele, nem használt. Fáj bevallanom, de feladtam. Sose voltam olyan ember aki könnyen elviseli azt, hogy vesztett, de itt már nincs mit megnyernem. 
- Zoey néni folytatod a történetet? - Rosemary fészkelődni kezd ölemben. Ma van a hetedik születésnapja és ahogy megígértem magamnak mindegyiken ott voltam. Azokról az időkről mesélek neki amikor még Jackson és én gyerekek voltunk és Hamptons-ban töltöttük a nyarainkat. Azóta sok minden meg változott. A családunk csak bővült és bővült. Sorban születtek a csemeték körülöttem s én mindet úgy szeretem mintha a sajátom lenne. Így élem ki anyai ösztöneimet, de ez már megváltozott. Most már saját gyermekemet fogom babusgatni. Hiába magyarázzák azt a nők, hogy nem tudsz más gyerek úgy szeretni, mintha te szülted volna, de ez nem igaz. Anya is bebizonyította, hogy feltud nevelni úgy egy csecsemőt, hogy örökbe fogadta. Ugyan úgy szeret, mint testvéreimet ezért is döntöttünk úgy Adam-mel, hogy ha sajátunk nem lehet akkor magunkhoz veszünk egy kisbabát és felneveljük úgy, mintha a miénk lenne. Aztán ha Isten is úgy akarja és megáld minket gyermekekkel csak még boldogabb leszek. De nekem ez már így is felemelő érzés. Valaki anya ként fog szólítani. Rám fog támaszkodni, ha bajban van és tőlem fog tanácsot kérni. Adeline-nak neveztük el Adam anyukája után aki elsőként távozott köreinkből. Keringési zavarral került kórházba. Pár hét után azonban végleg búcsút kellett vennünk tőle. Elszomorított a tudat, hogy nem tudtam meg adni neki azt az örömöt, hogy nagymama legyen. Azonban Richard azt mondta, hogy legalább azt megkapta, hogy lett egy lánya. Könnyeimmel küszködtem, hogy annak ellenére ahogy bánt velem Ada, mégis szeretett. Minden egyes alkalommal tudtomra adta azt, hogy nem vagyok elég jó fiának. Richard elmondása szerint imádott. Órákat áradozott rólam miután elmentünk és bevallotta, hogy nálam jobbat nem tudott volna elképzelni Adam-nek. Ezért döntöttem úgy, hogy ha valaha lesz lányom Adeline-nak fogom elnevezni. És így lett. Fél éve a családunk tagja és mindenki oda van érte. Jó gyerek. Nem kell fel éjszaka csak, ha éhes, de amúgy végig alszik. Napközben is eljátszogat a kiságyában. Földre szállt angyal. Ez az első alkalom, hogy az egész család egyszerre körülötte van, de nem ijedt meg senkitől. Mosolyogva nézelődik és játszik a kisebbekkel. Adam remek apa. Jobban nem is kívánhatnék. Mindenben segít és remekül kijön lányával. Már most tudom, hogy szoros kapcsolat lesz közöttünk. Pont, mint ahogy nekem van apával. 
- Tudod, Rosei nagyon sok emlékem van apukádról, de egyet sem tudok úgy elmesélni, mint ahogy Ő. Ha szépen megkéred biztos elmond párat - belepuszilok hajába majd hagyom, hogy kicsússzon karjaim közül és odaszaladjon édesapjához, akinek egyből fülig ér a szája ahogy meglátja egyetlen lányát. Az évek során egyre jobban azt vettem észre, hogy Rosei az Jackson gyermekei közül aki a legjobban kötődik hozzám. Magam sem tudom miért. Hisz a fiúkkal is annyi időt töltöttem, mint vele, de ő más. A kertben való játszás helyett a szobájában marad és olvas. Annak ellenére, hogy hét éves hamar megtanult olvasni és meglepően bölcsen gondolkodik. Nem azt mondom, hogy olyan, mint egy felnőtt, mert sokat játszik és babázik. De mégis más. Volt alkalmam megfigyelni játszás közben és értelmes, hétköznapiból vett történeteket játszik el babáival. Már most látszik rajta, hogy okos és tehetséges lesz. Kifog tűnni társai közül.
- Sokat mesél rólatok a gyerekeknek - egy csésze teával a kezében foglal helyet mellettem Macy sokat sejtető pillantást vetve férje és gyermekei felé. Elmosolyodok, de nem mutatok különösebb érdeklődést a témával kapcsolatosan. Lane hordozójában békésen alszik. Imádom nézni mikor alszik. Annyira nyugodt. Nem tud semmit arról ami körülötte történik. Olyan törékeny. Nagy felelősség egy gyerek. Rajtam áll vagy bukik, hogy jó ember lesz-e belőle vagy nem. Viszont szeretem a kihívásokat és alig várom, hogy kiderüljön. Remélem ezen a téren nem fogok kudarcot vállalni. Gyermekem csodálásából egy másik számomra fontos személy hangja zökkent ki. Emily vitatkozik kisfiával, Tom-mal. Összeráncolom szemöldököm és kérdőn nézek barátnőmre. Megrázza fejét majd fia kezét megragadva kimegy a teraszra. Látom rajta, hogy nyugtalan, de mikor letérdel és magyarázni kezd fiának, lehiggad. Valamit nagyon magyaráz fiának, de mikor mondandója végére ér, az megöleli és mosolyogva térnek vissza köreinkbe. Fantasztikus anya lett belőle is és Macy-ből is. Jó példák gyermekeik számára ahogy apukáik is.Rosie szülinapja mellett ma egy másik eseményt is ünneplünk. Hope ma érettségizett le. Kész nő lett belőle. Gyönyörű és okos. Halálos párosítás és előre féltem apát. Rengeteg kérőt kell majd elhajtani mellőle. De tudom, hogy nem kell félteni húgomat. A körülöttem lévők élete olyan lett amilyet akartak. Végre az enyém is olyan lett. Van egy szerető férjem, aki mindig mellettem marad, hűen az esküvői fogadalmunkhoz. Van egy kislányom, aki jelenleg a legfontosabb személy életemben. A családomban is rendeződtek a nézet eltérések, kivétel ez alól Jackson és én. De ettől eltekintve mondhatom azt, hogy boldogak és összetartóak vagyunk. A mindennapjaink koránt sem olyan izgalmasak, mint régen volt. Mind elköltöztünk New York-ból, ami egykor otthonunk volt. Búcsút mondtunk a család miatt. Beláttuk, hogy addig míg ott maradunk, nem tudunk felejteni. Végre valahára szeretteim is megértették miért menekültem el onnan és az felemelő érzés. Miután elengedtük kedvenc városunk, unalmasak lettünk. Tipikus amerikai család, akik gyermekeiknek élnek és átlagos állampolgárként próbálnak beilleszkedni a társadalomba. Olyanok akik próbálják elfelejteni az Upper East Side bonyodalmait, akik normális életről álmodtak és most meg is kapták. Épp ezért gondolom úgy, hogy ez lenne a tökéletes befejezése történetemnek. Tudom nem gondoltátok, hogy ez mind egy könyv részletei, de így van. Nem nevezném igazi könyvnek, mert barátnőmön és férjemen kívül senki nem olvasta és nem is tud létezéséről, de ez így van jól. Talán majd ha kislányom nagyobb lesz megörökli és az üresen maradt lapokat betölti emlékeivel és ha érdemesnek tartja kiadja, hogy az emberek megismerjék milyen Manhattan elit rétegéhez tartozni. Nem tudom elégszer meghálálni Emily-nek, hogy megvette nekem ezt a füzetet amibe kitudtam önteni a szívemet és letudtam írni gondolataimat. Hálám örökké üldözni fogja. Viszont, ha bárki olvasni fogja valaha soraimat köszönöm. Hatalmas köszönet ezért, hogy szakítottál arra időt, hogy elolvass egy kicsit sem tehetséges ember irományit. Még ha nem is gondolod úgy, hogy ez nagy áldozat, tudd, hogy nekem rengeteget jelent. Nem tudom elégszer meghálálni. Mindent köszönök! Ennek a füzetnek a segítségével tovább tudtam lépni. Elengedtem sérelmeimet és New York-i emlékeim súlyát, de azt sosem felejtem el, hogy honnan jöttem. Mert egy részem még mindig New York-hoz tartozik. Van egy bölcs mondás ami tökéletesen leírja ezt az érzést: "Sosem felejted el azt a helyet, ahol életed nagy részét eltöltötted és ahol életed meghatározó eseményei történtek!"


25. fejezet

Sziasztok drágáim!
Sajnálom, hogy múlt héten nem volt új rész, de mint előtte említettem nem voltam otthon hétvégén. Viszont most itt vagyok az epilógus előtti résszel ami remélem elnyeri tetszéseteket! Köszönök mindent! Tudom, hogy hosszú rész lett, de mivel egy a nem hivatalos utolsó rész muszáj ilyennek lennie. Szeretném érhetően lezárni a történetet és, ha szerintetek van még olyan szál amit nem varrtam el kérlek jelezzetek bármilyen formában! Előre is köszönöm! Jó olvasást!
Alexis



Little Mix - Good Enough
Az ember legnagyobb kritikusa: saját maga. Nálunk jobban senki nem tudja a hibáinkat és nem tartja számon, hogy mikor tett valami olyat ami talán az egyik legrosszabb döntés volt életünkben. Azonban saját magunktól csak a családtagjainkat lehet a legnehezebben kiengesztelni. Úgy gondolnánk, hogy családban hamarabb feledésbe merülnek a hibák, de az olyanban, mint az enyém nem így működnek a dolgok. Tény, hogy változtak ezen a téren, de ez csak a szűk családi körre vonatkozik, nem a tág famíliára. Ők ugyan olyanok maradtam, mint amilyenek mi is voltunk. Nehezen bocsájtottunk meg és ha meg is tettük sosem felejtettük el a minket ért sérelmet. Tény, hogy testvéreimmel mindig kilógtunk ebből, de bátyám most pontosan így viselkedik. Ugyanúgy nem tudja megbocsájtani azt, hogy elmenekültem, mint anya azt, hogy Liz néni kapta meg a nagyiék nyaralóját és nem ő. A feszültség a mai napig tapintható közöttük annak ellenére, hogy tíz év telt el azóta. Nem tudtak megbocsájtani egymásnak ami szerintem a legrosszabb ami egy testvérpárral történhet. Viszont a legszomorúbb, hogy sem anya, sem Liz nem kezdeményezte a kibékülést, mert úgy gondolták, hogy jogosan haragszanak a másikra. De ez nem igaz. Mindketten hibásak. Anyának nem kellett volna megharagudni egy ilyen apró-cseprő dologért. Liz néninek pedig nem kellett volna anya orra alá dörgölni millió alkalommal, hogy nagyszüleim őt választották és nem édesanyámat. Neki igazából ez fáj a legjobban. Azt gondolja, hogy Mackenzie nagyiék ezzel fejezték ki azt, hogy őt nem szeretik annyira, de ez nem igaz. Még nem tudja, de míg Liz néni csak a Hampton-i nyaralót kapta addig a nagyapa minden más ingóságukat rá valamint egyetlen fiára, Zachary-re hagyták. Csak reménykedni tudok, hogy mi, Jackson-nal nem fogunk ilyen sorsra jutni. Nagyon bízom abban, hogy minél hamarabb kibékülünk. Azonban, ha reálisan végig gondolom a helyzetet, akkor arra a következtetésre jutok, hogy ha akarná, akkor már régen megoldottuk volna a dolgot. Kezdek lemondani arról, hogy valaha is olyan lesz a kapcsolatunk, mint azelőtt. Néha tudni kell elengedni embereket. Erre készültem én is. Huszonhetedik születés napomat fogjuk ünnepelni holnap a Hampton-i nyaralónkban. Nem akartam nagy felhajtást, hiszen csak egy évvel leszek öregebb és nem egy újabb évtizedbe lépek át. Csak huszonhét éves leszek, aki arra készül, hogy végleg lemond a bátyáról. Úgy gondolom, hogy hat évnek elégnek kell lennie arra, hogy az ember megbocsájtson. Tény, hogy öt évvel ezelőtt tűntem fel szüleim életében újra, de ha Emily akinek a fejéhez olyan dolgokat vágtam ami ok a haragra, megtudott bocsájtani, akkor Jackson-nak is meg kellett volna békélnie ezzel. De ha nem akar az életében látni és nem akarja azt, hogy bizonyos eseményeken ott legyek családjával, miért engem választott kislánya keresztanyjának ? Mert abban biztos lehet, hogy én ott leszek Rosemary minden egyes szülinapján még ha a világot is át kell utazzam hozzá. Nem akarok csalódást okozni az egyetlen személynek, akinek valamilyen szinten az anyukája vagyok. Ő az aki a jelenemet és jövőmet jelenti Adam mellett. Nehéz volt elfogadni a tényt, hogy lassan négy év házasság után nem született még gyermekem. Borzalmas volt a várakozás hónapról-hónapra. A kudarc, hogy megint nem sikerült, megkeserített és elvette minden életkedvemet. Aztán egyik nap kaptam egy telefont, hogy Macy megszülte harmadik gyermeküket aki kislány lett és a szülők engem választottak arra a tisztre, hogy elkényeztessem leányukat és megadjam neki azt amire vágyik. Ez visszahozott a jelenbe. Adott egy okot, hogy újra higgyek abban, hogy nekem is lesz gyermekem, csak ki kell várnom az idejét. Csak reménykedni tudok abba, hogy nem kell sokat várjak rá. Nem tudom mennyi időt viselek még el úgy, hogy nem hordhatok a szívem alatt egy csodát amely véglegesen összeköt Adam-mel. Bár az esküvőnk után azt gondoltam, hogy nincs szükségem többre a tudattól, hogy Ő csak az enyém, de mint utóbb kiderült van. Sok olyan velem egy korúval találkoztam már aki feleslegesnek tartja mind a házasságot, mind a gyermek vállalást. Nem értették meg az állás pontomat, miszerint ettől szebb és természetesebb dolog nincs a világon. Kinevettek és egyedül hagytak olyan mondatokkal amik mindig egy apró darabot törtek le az álmomból, ami szépen lassan darabokra hullott. 
- Ne ráncold a szemöldököd, Bellám - rekedtes hangjára felkapom fejem és csak még jobban összehúzom szemöldököm. Halkan elneveti magát majd mikor felfogom, hogy mi történt megrázva fejem mosolyodok el és újra a távolba meredek. Kezd hűvös lenni a hideg óceáni széltől, de megéri a szabadban tölteni az időt amíg még világos van. A távolban néha hajókat lehet látni amint a part felé közelednek, de a nyugalmon és a végtelenségen kívül semmi más nem fedezhető fel a tájon. Washington nyüzsgő utcái után kész felüdülés már csak a látszat is. Nagy bánatomra el kellett hagynunk a szigetországot, mivel Szerelmemet az amerikai fővárosba helyezték át, mint kinevezett sebészt. Bizony mind Ő, mind én befejeztük a tanulmányinak és míg Ő orvosként diplomázott le addig én közgazdászként. Nehezen találtam állást Washington-ban, de végül is sikerrel jártam, bár Adam nem nagyon örül annak, hogy a munka mellett döntöttem, de egy-két nap dünnyögés után belátta, hogy nem tudnék egyedül otthon ülni a kétségbeesett gondolataimmal amik szépen lassan felemésztenének belülről. Szeretem az irodát ahol dolgozom. A körülöttem lévő emberek kedvesek és segítőkészek. A főnököm is rendes. Fiatalos, harmincas évei elején járó férfi. Adam amikor először meglátta féltékenységi rohamot kapott amin nagyot nevettem, de persze már csak otthon amikor ketten voltunk. Biztosítani kellett Őt arról, hogy rajta kívül más férfira még csak rá sem nézek és, hogy számomra Ő a legfontosabb és egyetlen. Nem értettem mire fel volt ez a viselkedés és azt, hogy miért kellett bizonygatnom szerelmem, de érte bármit megtennék. - Látom téged nem könnyű kizökkenteni a gondolataidból - finoman megpöcköli fejtetőmet majd átkarolva vállamat kezd a ház felé húzni apa. Bent már kezdenek gyülekezni az emberek a holnapi kerti partimra amely csak egy újabb felesleges esemény lesz mindnyájunk életében.


Másnap:

Nagy ricsaj ébreszt fel. Fáradtan sétálok ki a konyhába ahol Hope-ot találom kétségbeesett tekintettel és sírásra görbülő szájjal. Körülötte mindenhol tányér darabok és sütemény morzsák. Kérdőn nézek rá majd rámosolyogva megyek a seprűért és takarítom fel a maradványokat. A pulton ülve nézi ahogy sepregetek. Látom, hogy szólásra nyitja száját, de mégsem mond semmit. Majd miután ezt még eljátszotta kétszer elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy megszólaljon és elmondja amit eddig nem mert.
- Anya meghívta Nicole-t is a bulidra - látom rajta, hogy megbánta amint kiejtette a szavakat a száján. Lepetten néztem rá. Nem gondoltam volna, hogy annyi rengeteg ember közül akit ismerek őt is meghívja. Pedig tudja, hogy milyen a kapcsolatom vele. Nem sokat beszéltünk azután a találkozás után New York-ban. Én nem kerestem és Ő sem. Majd egyik nap mikor eljöttünk a családot meglátogatni Manhattan utcáin újra találkoztunk. Ő látott meg engem először így nem volt elég időm ahhoz, hogy elmeneküljek. Nem sok kedvem volt beszélgetni vele, de muszáj volt. Nem lehettem olyan pofátlan, hogy úgy teszek, mint aki nem veszi észre, hogy neki ordibálnak az utca másik oldaláról. Megálltam és arra vártam, hogy elkezdje azt amit akart. Sokáig habozott míg végül bele kezdett a magyarázkodásba. Csak mondta és mondta, de se füle se farka nem volt az egésznek. Egyik mondata ellent mondott a másiknak. Értelmetlen volt az egész míg már nem bírtam tovább hallgatni és leállítottam. Elmondtam neki, hogy nekem nem kell egy olyan "legjobb barátnő" aki szégyell az ismerősei előtt és aki képes volt megfenyegetni csak azért mert elkerült az iskolánkból állítólagos élete szerelme. Mint kiderült ő volt az aki évekkel ezelőtt megfenyegetett és rettegésben tartott, mert elintéztem azt, hogy Matt, aki anno annyi fejtörést okozott, átiratkozott egy másik iskolába. Még akkor is küldte a leveleket, mikor elvileg legjobb barátnők voltunk. Számon kértem, de megint mentegetőzni kezdett. Megelégeltem a dolgot és inkább sarkon fordultam és ott hagytam. Utánam szólt, de leintettem egy taxit és vissza mentem a lakásunkra. Azóta sem beszéltem vele és éppen ezért nem értem, hogy anya miért hívta meg a partira. Biztos nyomós oka van rá amit remélem, hogy velem is tudatni fog. 
- Nem baj. Biztos van valami oka annak, hogy így döntött - reagálok húgom kijelentésére, mire fellélegez. Leszáll a pultról és kezem megfogva megyünk a nappaliba ahol már a többiek is megérkeztek. Jó reggelt kívánok mindenkinek majd leülök az egyik fotel karfájára amiben édesapám foglal helyet. Mosolyognak, jó kedvük van és unokaöcséimmel valamint keresztlányommal játszanak. Anya a szőnyegen ül ahol Daniel-el és William-mel egy kocka várat építenek, de Rosemary véletlenül elrombolta mikor odakúszott. Will-en és öccsén látok egy csöppnyi haragot, de aztán megpuszilgatják húguk arcocskáját és újra kezdik a vár építését. Eszembe jutnak a képek amelyeken én vagyok Jackson-nal és mi is ugyan így játszottunk. Régen volt, hogy egy boldog pillanatot együtt tudtunk tölteni. Fáj, hogy még mindig nem bocsájtott meg, de a mai nap után nem fogok többé könyörögni neki. 
- Megjöttünk - hallom meg drága Emily-m barátságos hangját. Zac-kel kézen fogva sétálnak be majd megállnak és mosolyogva körbe néznek. Barátnőm ragyog a boldogságtól és azt vettem észre, hogy az utóbbi időben kivirult. Bár hat hónapos kismama ként nem meglepő ez a jelenség. Ez a normális. Egy nő megszépül és sugárzó lesz, ha gyermeket vár. Felállok megölelem mindkettőjüket majd a szobám felé veszem az irányt. Egy kis magányra van szükségem. Túl sok boldog ember vesz körül. Bevallom rossz nézem azt, hogy mindenkinek tökéletes élete van míg az enyém romokban hever. Tudom, hogy önző vagyok, de ez az igazság. Elmorzsolok egy könnycseppet majd elkezdek készülődni az estére. Egy sárga ruha mellett döntök ami testhez simul, egy színben hozzá illő kardigánnal. Fehér szandálom csatolom be mikor kopogást hallok az ajtón majd Emy-vel találom szemben magam aki egy dobozt tart a kezében. Mosolyogva lépked hozzám majd kezembe nyomja a tárgyat és elhelyezkedik a fésülködő asztalom előtt álló szélen. - Elő szülinapi ajándék - nevet fel halkan. Zavarában elfordul majd kíváncsisága legyőzi és újra rám néz vajon mit szólok a doboz tartalmához. Kinyitva egy füzetet találok benne ami masnival van átkötve. - Egy napló, hogy leírd az érzéseidet és azt amit gondolsz a világról és azokat amiket átéltél - könnyek szöknek szemembe. Egy lépéssel átszelem a közöttünk lévő távolságot és mellkasomra vonom. Szememben lévő cseppek áttörik a gátat. Hatalmas cseppekben gördülnek végig arcomon. Emy a hátamat simogatja s próbál csitítgatni. Érzelmes pillanatunkat egy hangos kiáltás szakítja meg amely azt jelzi, hogy ideje megjelennem a vendégeim előtt.